Szóval az van, hogy sok negatív ér mostanában.
És az egész egy dologban csúcsosodik ki, a bizonyos, már viszonylag régóta (ez relatív persze, HAHA) húzódó egészségügyi-esztétikai [ez de furán néz ki így leírva, pedig így van] problémámban. Persze minden testi bajnak a lelki rendetlenség az okozója, tudom-tudom. Ja, emiatt a kis problémám miatt nem mehettem - az egyébként most, ezen a héten zajló - a tánctáborba, amit úgy vártam.
Elgondolkodtat.
Mire akar az élet ENNYIRE megtanítani ezzel?
Régóta nem voltam ennyire szétcsúszva lelkileg.
Régóta nem voltam ennyire instabil és érzékeny.
Mint egy penészvirág, ami a félhomályos szobában kókadozik, mert nem mehet ki a fényre. Nem mehet. Semmiképp. És szinte már el is fogyott a türelme.
Majd felkelek és újult erővel vágok neki. Majd.
Egyelőre arra várok, hogy végre eredménye legyen az erőfeszítéseimnek.
Mert hogy én eddig egészen türelmes és kétségtelenül jófiú voltam, az biztos. Biztos!!!
De SEBAJ, hiszen
- végre érdemben nekiültem az orosztanulásnak, és
- vannak a közelemben boldog személyek és párok, akik fel tudnak deríteni időnként azért. örülök a boldogságuknak és emlékeztetnek arra, hogy előre kell nézni. csak előre!
Hát akkor előre.
A következő bejegyzést pedig már gyógyultan fogom megírni, akármennyit is kell a gyógyulásért még szenvednem, fel kell vennem az eddig már sokszor jól működő csakazértis-morálomat.
Gyerünk.
