csakazértis-alapon
meg
amúgy is régóta terveztem és az elejétől fogva eléggé menni akartam.
Tehát nem lehetett megállítani. : )
Matin-nal egy élmény utazni, ezt innen is üzenem neki : ) bár eleinte kicsit tartottam a busztól, de egészen elviselhető volt, leginkább a gimis osztálykirándulások hangulatát hozta vissza. Kis várakozás a buszállomáson és a borsodi (nemsör) helyijárat csodái után leszálltunk a HELYEN. Az esemény helyszínén, ahol sajnos egy alternatív univerzumból alászálló Nap felé indultunk el, utólag kiderült, hogy éppen az ellenkező irányba, mint kellett volna. Sebaj, innen már csak egy macskaugrás (höhö) volt a tényleges víkendház, ahova végül - igaz, autós segítséggel, de - csak eljutottunk. Ha pedig már megérkeztünk, akkor bizony enni KELL. Én pedig - egyes személyek meglepődésére - tudok enni, ha kell. Finom volt az Igényes Csirke és minden egyéb is, amit csak ott ettem. : )
Az éjszaka valóban gyorsan eltelt és ahogy fogyott az ital, úgy lett egyre vidámabb és közvetlenebb a társaság. Volt ott minden, a táncművészet és szerény személyem viszonyáról lefolytatott mélylélektani beszélgetéstől a viccelődésen át, egészen a nagy nehezen kierőszakolt röpke "táncbemutató"-ig, amit, így utólag bevallom, kifejezetten élveztem. ; ) Matin-ről kiderült, hogy egy igazi trombitaművész-őstehetség, én pedig személyesen megismerkedtem új bloggerekkel (úgymint Enkimas és Monogon) valamint nem-bloggerekkel is. : )
Amikor pedig már világosodott és a madárkák is felébredtek, mi akkor dőltünk az ágyba. Rövid 'hunyás után (ezt a kifejezést mindig is le akartam írni, szóban kifejezetten vicces, leírva kissé bizarr) felkeltünk és szembesültünk a szomorú ténnyel, hogy bizony megyünk máris haza. Gyors fotó a kis csapatról, majd az útravaló elemózsiát felkapva be is vágódtunk (ez is jobban hangzik kimondva) egy bizonyos kocsiba és remek muzsikák hallgatása közben egészen Füzesabonyig repített minket. A - nem kis - fuvart szépen megköszöntük és rövid vasútállomási közjáték után már tényleg csak egy ugrás volt a Keleti.
Matin-től szépen elbúcsúzkodtam a vilimegállóban és ahogy robogott velem (alattam? körülöttem?) a vonat Pestről hazafelé, arra gondoltam, hogy BIZONY megérte. : )
Minden ottlévőnek és a szervezőknek külön köszönet! : )
Remélem minél hamarabb lesz valamilyen hasonló esemény, én nagyon örülnék neki. És talán legközelebb még többen összejöhetnénk és még nagyobb lenne a *~*MÓKA*~*.
UPDATE: ma jöttem rá, hogy amúgy én (is) csináltam képet a szivárványszín zászlóról, úgyhogy itt a helye a bejegyzés alatt : )
