Ma a vasútállomás olyan volt, mintha egy anime-be csöppentem volna.
Tiszta párhuzamosok, térkő, boltívek.
Szikrázó napsütés, lustán úszó bárányfelhők.
Aztán a vonaton.
Csak bámultam az eget, miközben a Starálfur (*~*sziur rósz*~*) szólt a fülemben.
És arra gondoltam:
nem is tudom, mikor voltam utoljára annyira kipihent és nyugodt, mint ma.
Haha, pedig semmi okom rá, sőt.
Dehogynem. Nem kell folyton játszani a Bűnbánó Madonnát és hagyni kell már végre az állandó megfelelési vágyat a francba, igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése