Ohó. Rég írtam már bejegyzést, kétségtelenül.
Pedig ma - hangsúlyozom, ma - annyi minden az eszembe jutott. Amikről írhatnék.
Csak ilyenkor nehéz előhívni, ehh.
Mindegy.
Tehát. Túl vagyok az első héten az egyetemen. Kemény félévem lesz, de szerencsére sikerült bejutnom a koliba, aminek nagyon örülök. : ) Szakállat növesztettem, ugye. Nem nagy ügy, viszont, mint kiderült, remek álca, ugyanis a szaktársaim több, mint fele alig ismert fel. : D
Aminek kevésbé örülök, hogy dilemmázok megint a hímneműek miatt. Pontosabban amiatt, hogy kit, miért kellene preferálnom. Egyáltalán, szabad-e valakit preferálni egy kellemes emlék miatt? : / Amúgy meg vernyogok néha egyet-kettőt, hogy nekem úgyse lesz barátom a mai világban, amikor sokaknak csak a külső számít, blabla. Persze ez csak afféle felszínes nyafogás. A saját melegségemről igazán érdekes, sőt, megkockáztatom, magamhoz képest egészen mély álláspontra jutottam a nyár alatt. Habár, talán az álláspont nem is a megfelelő szó. Hiszen, ez a vélemény, amit kialakítottam, nem "áll egy helyben", sőt, a tapasztalataim még formálhatják, csiszolhatják, estébé. Nos, ennyi hype után már igazán megtehetem, hogy nem osztom meg részleteiben. Merthogy nem egy túl vidám dolog. Nem vidám. A lényege: a melegségre (a sajátomra is) úgy tekintek, mintha afféle "igazságtalanság" lenne, ami miatt kevesebb egy homoszexuális ember, mint egy heteroszexuális.
Nade ennyi elég is, így is túl sokat osztottam meg abból, amiről még senkinek sem beszéltem. Bár, talán éppen ezért, mert még senkinek sem mondtam el, éreztem most valahogy a szükségét, hogy a blogomba beleírjam.
Élni kell, tapasztalni, szervusztok. : )
( ez már volt egyszer, de nem érdekel, mert annyira szép és igaz. )
hűha. most már nem megyek el szó nélkül emellett a blogbejegyzés mellett:
VálaszTörlésaz, hogy a világ igazságtalanul működik, nem a te hibád és nem neked kell "vezekelned" érte. az emberek sok más tényező alapján is hajlamosak egy embert kevesebbnek gondolni, mint saját magukat, komolyan mintha valami verseny lenne ember és ember közt, hogy ki a "jobb" meg a "felsőbbrendűbb", és hasonlóan relatíve hülye jellemzőkkel próbálnak ellátni mindenkit, csak hogy valami kategóriába vagy skatulyába tudjanak súvasztani. ezek tényleg nem vidám dolgok, és még kevésbé hasznosak. szerintem a legtöbb, amit tenni tudsz,hogy te magad megpróbálsz ezeken az igazságtalanságokon felülkerekedni, és másokkal is úgy bánni, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak. akkor talán már nem fog számítani, hogy a világ milyen kegyetlen, mert magadnak tudhatod azt az üzenetet, amiről az imént posztolt dal is szól:)
Kedves Mennyei Mandarin!
VálaszTörlésBocsáss meg, hogy ilyen későn reagálok a kommentedre. Tehát. Teljesen egyetértek Veled abban, hogy nem szabad skatulyázni és valóban, egy heteró ember nem "jobb" vagy "felsőbbrendűbb", mint ahogy te is írtad.
Viszont. Én próbálok felülkerekedni, megérteni, mégis, bármilyen oldalról próbáltam megközelíteni, sajnos valahogy mindig arra jutok, hogy egy heteró ember élete "több", és ez olyan igazságtalanság, amit nem tudok (még?!) elfogadni. Bár, az idő majd igazol meg elrendez, azt szokták mondani.
Oh, most én sem lépek le kussban.
VálaszTörlésEz nem igazságtalanság. Ez az, ahogy működik. Kicsinek és gyengének érzi magát az ember, akit könnyen le tudnak teperni, akit át lehet hajtani, aki nem annyi, de sokkal, sokkal kevesebb mint sokan mások - egy apró különbség miatt, ami mégis az egész életére rányomja a bélyeget.
Viszont csak rajtad áll, hogy milyen ez a bélyeg. Te írod meg a szövegét, amit végül így is, úgy is a homlokodon fogsz viselni. Átlagos? Cool? Nagyszerű ember? Jó barát? Mocskos buzi?
Azt írtam, csak rajtad áll, pedig ez igazából nem így van. Rajtad IS. Ha a környezeted, az emberek körülötted, a barátaid, a családod, akárki, azt érezteti, hogy nem vagy érdekes, nem vagy valaki, az nem rajtad áll. Az viszont nagy is, hogy ebből mennyit hiszel el és teszel a sajátodévá.
Captain,
VálaszTörlésnem vagyok jó érvelésben, pláne írásban. Hidd el, értem én, amit írsz, de ennek az igazságtalanság-érzésnek van gyökere, erre már rájöttem, sőt, tulajdonképpen valahol annyira egyértelmű, hogy ez (is) a családi hátterem folyománya, annak, amit láttam, ahogy felnőttem, ahogy neveltek. Példásan, igazán. Egy szavam nem lehet. De. Változtatnom kell a hozzáállásomon, ez rajtam áll, ebben igazad van. És végül igen, apró különbség, de valahogy én hajlamos vagyok óriásinak látni.
Kis utóirat: ha majd valamikor a jövőben visszajössz Magyarországra, és nem lesz addigra ez a téma tárgytalan (ki tudja, folyton változom/unk) akkor szívesen kifejtem bővebben, ha valóban érdekel. Egyébként is alig is ismerlek, sajnos, a beszélgetés pedig amúgy is is jó dolog. Persze csak ha nem lenne ez terhedre. : )